Napsugár

Márai Sándor

Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.

Emberek között, akik valaha szerették egymást, nincs és nem is lehet soha igazi harag. Lehet düh, bosszúvágy; de harag, az a szívós, számító, váró harag… nem, ez lehetetlen.

Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van. Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána a kezed.

A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.

Mert az ember – ezt egyre inkább hiszem – csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket.

Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.

Az embereken nem lehet “segíteni”. De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.

Sokkal nehezebb megőrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani.

A szeretet végtelen és tud várni.

A világi méltóság aranyfüst és játékpénz; de az emberi méltóság valóság, színarany. Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed színarannyal?

Az igaz szavaknak van valamilyen alakító és tisztító erejük.

Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.

Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.

Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.