Egy ember nemcsak a tetteivel árthat másoknak, hanem a közömbösségével is, és ebben az esetben is felelősség terheli őt.
- Élj és cselekedj úgy, mintha minden tőled függne
- Az ember megtesz dolgokat anélkül, hogy sejtené, hogy mit fog utána érezni
- A múltba már nem lehet visszalépni
- Képzelj magad elé egy magányos bölcset, amint egy sötét úton sétál végig pirkadat előtt
- Nagy idők nagy tetteket követelnek
- A földön élő emberek kilencvenöt százaléka egyszerűen tehetetlen
- A hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt
- Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni
- Nem vagyunk felelősek azért, hogy mások éheznek
- Ugyanaz a cselekedet egy adott időben nagyon tiszta
- Ami fáj, az nevel.
- Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van
- Csak az számít, hogy mi lesz
- Minden emberi bölcsesség összegezhető két szóban
- Mindig legyen időd, hogy csendben leülj
- Ha kiderülne, hogy öt percünk maradt annak a közlésére, amit el akartunk mondani
- Ellenállhatatlan varázs van abban, ha másnak a lelkében a magunkéval találkozunk
- A becsület oltalmaz
- Az ismeret, a gondolkodás gyermeke
- A sors azok mellé pártol, akik hisznek az igazságban
Szólj hozzá