Napsugár

Tag Archive for vígasz

Az igazi sírás olyan, mint a jó szex. Érzésnek kielégítőbb, mint látványnak.

Semmi sem áll csak úgy, önmagában a világban. A legnagyobb kínok közé keveredik a nevetés, a vigasz, a hit, a fény, a szeretet. Minden fényben ott az árnyék, az árnyékban a fény.

Soha nem lesz már olyan, mint régen. Más lesz. De ez nem jelenti azt, hogy rosszabb.

Nem az lesz a sztár, aki híres, és tele van vele a sajtó, hanem aki tud támaszt és vigaszt nyújtani akkor, amikor nehéz perceik vannak azoknak, akik bíznak benne. Akinek a zenéjében találnak lélekhez szólót.

Elég beleharapnom a fánkba, és máris elmosolyodom: aranysárga és kívül ropogós, belül viszont olvadón puha, és nem túl édes, ellensúlyként épp kellő mennyiségű rágós ribiszkével van megtöltve. Furcsa, de a legapróbb jó dolog is elég, hogy azt higgyük, minden rendbe jön.

A lelki sérülés nem múlik el soha. De hozzáedződik a lélek.

Minden elmúlik, ahogy a víz is elfolyik, ahogy a szív felejt.

A betegség után lesz édes az egészség, a baj után a jó, az éhség után a jóllakottság, az erőfeszítés után a pihenés.

Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra – ha odalent vihar, eső vagy áradás van.

Jusson eszedbe, mit mondtam a hajón: valaki meggyújtja neked a szent tüzet. A keserűség előbb-utóbb eltűnik, valaki, akit a sors az utadba sodor, végre megérkezik egy csokor boldogsággal a kezében, és minden jó lesz.

A múltban is voltak boldog és szomorú emberek, ma is vannak, és a jövőben is lesznek. Ez így van rendjén. Nincs recept. Ez ettől boldog, a másik amattól. Talán azért vagyunk szomorúak, hogy várhassuk, elmúlik a szomorúság.

Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást.

Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.

Sötétség nélkül nem létezik a fény sem.