Napsugár

Tag Archive for utazás

Valamit otthagyunk magunkból, ha elhagyunk egy helyet, ott maradunk, noha elutazunk. És vannak olyan dolgok is bennünk, amelyeket csak azáltal lelhetünk meg újra, ha visszatérünk ezekre a helyekre.

Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el.

Azok, akik az utazást fontosabbnak tartják önmaguk tökéletesítésénél, lassúak és nem jutnak el sehová. Azok pedig, akik lemondanak az utazásról, hogy helyette tökéletesedni igyekezzenek, bárhová rögvest elérkeznek.

Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.

Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától.

Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.

Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.

Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.

Mindenhol csak kellemes helyek vannak, ha megfelelőképpen állsz a dolgokhoz.

Kik éltüket utazásban töltik, sok ismeretségre tesznek szert, de barátokat nem szereznek.