Napsugár

Tag Archive for kapcsolatok

A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is.

Ha azt kívánod, hogy mások bízzanak benned, először meg kell győznöd őket, hogy hiszel bennük.

Ha nem létezne megbocsátás, senkinek sem volnának barátai.

Az embereken nem lehet “segíteni”. De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.

Egy harcosnak az útja egy bizonyos pontján meg kell tanulnia elérhetővé és elérhetetlenné válni. Értelmetlen folyton elérhetőnek lenni, ahogy az is értelmetlen, hogy úgy rejtőzzön, hogy mindenki tudja, hogy rejtőzik. Egy harcos számára az elérhetetlenség azt jelenti, hogy finoman érinti a környező világot, aztán továbbáll. Tudatosan kerüli, hogy kimerítse magát és a többieket. Nem használja ki, nem facsarja ki az embereket, amíg össze nem fonnyadnak, különösen azokat, akiket szeret.

Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.

Csak ami nagyon szép, az szokott olyan lenni, hogy örökre búcsúzik tőle az ember, mert örökre fáj.

Minél inkább önmagunkra figyelünk, annál jobban gyengül a másokhoz való kapcsolatunk.

A bizalom még a legjobb körülmények közt is törékeny dolog.

Mindenképpen jobb tönkremenni, mint másokat tönkretenni

Add mindenkinek a füledet, de csak keveseknek a hangodat!

Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.

Aki mást megaláz, saját emberségét játssza el.

Azt mondják, férfiak és a nők különböző nyelvet beszélnek, de ez nem igaz. Ugyanazt a nyelvet beszélik, csak nem ugyanazzal a füllel hallgatják.

Tanuljuk meg, hogy a barátságunkat más iránt addig mutassuk ki, amíg él, és nem halála után.

Minek élünk, ha nem azért, hogy egymás számára könnyebbé tegyük az életet?

Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.

Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.

Szavak nélkül is megértheti két ember egymást. Egy pillantás vagy egy könnyed érintés elég, hogy közöljenek egymással valamit.

A humor a szeretet kifejezése, amely mindannyiunkat közelebb hoz egymáshoz, mert megakadályozza, hogy a kelleténél komolyabban vegyük magunkat.

Az életben néha előfordul, hogy beleesünk egy-egy gödörbe, amiből nem tudunk egyedül kimászni. Erre vannak a barátok meg a család. Hogy segítsenek. De csak akkor tudnak segíteni, ha szólsz nekik, hogy ott ülsz a gödör alján.

Egy sebet be lehet kötözni, egy törött csontot sínbe lehet rakni, de ha nem törődnek az emberrel, azt nem lehet utólag helyre hozni.

Szerintem könnyű összetéveszteni a megértést az együttérzéssel – annyira vágyunk az együttérzésre. Talán ennek a különbségtételnek az elsajátítása hozzátartozik a felnőtté váláshoz.

Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.

A szavak rombolhatnak is, ha nem pontosak, ha az ember maga, és a másik is olyan könnyen sebezhető. De nem is kell mindent az utolsó szóig megérteni, szeretni kell.

Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia.

Soha ne bízz senkiben, aki arra vágyik, ami a tied. Barát vagy sem, az irigység egy elsöprő érzelem.

Egy másodperc alatt fel lehet villantani egy barátságos mosolyt. Egy perc alatt a mosoly másokra is átragad. Egy óra alatt belefárad a képed. Ha egy napig mosolyogsz, a többiek irigyek lesznek. Egy hét alatt a mosoly hétköznapivá válik. Egy hónapnyi mosolyt nem hisz el senki sem. Egy egész évig csak az amerikaiak mosolyognak.

A szavak olyanok, mint a napsugár. Minél koncentráltabbak, annál mélyebbre hatolnak.

Olykor a gyöngédség az egyetlen, amely képes áthatolni lelkünk védfalain. A gyöngédség nem érzelgősség. A gyöngédség annak elfogadása, hogy a természetben semmi sem teljesen vagy örökkön tökéletes.